Nomen est omen

Fogado az Öreg Préshez***

Mór város központjában, de mégis csendes, nyugalmas helyen található a tájjellegű, három zárt
parasztudvarból álló fogadónk, amely külső és belső harmóniájában azt a képet mutatja, amikor
ezek az udvarok egy-egy jómódú parasztgazda tulajdonai
vol

300 éves ennek a kis utcának a története, ahol ezek a házak az
elsők között épültek. A XVII. századi parasztházak egykor egy
jómódú parasztgazda tulajdonai voltak.
Ha ma belépünk az udvarba, még mindig láthatjuk az egykori
istálló jelképes bejáratát, a hosszú gangos folyosókat, a 3 zárt parasztudvarban található kutat és
kemencét, melyet igyekeztünk abban a formátumban visszaépíteni, ahogy azok eredetileg is
kinéztek. Ahol lehetett visszafalazták az 1700-as évekből származó agyagtéglákat.
A főépületek eredeti használatuknak megfelelően gangos bejáratok,
konyhák, szobák, fürdőszobák alkotják az apartmanokat. A
keresztben álló, lovaskocsival átjárható csűrökben került kialakításra
a többi szoba, a reggeliző, a szauna, a szolárium, ill. a
konferenciaterem.
A Fogadó „Márton – háza” teljesen eredeti formában maradhatott,
ahol most tájház lett berendezve. A hangulathoz sokat tesz a tágas
udvar és az, hogy a szobákban és a közös helyiségekben minden
dísztárgyunk helyi régiség.




Fizetőeszközök
Üdülési csekk Széchenyi Pihenőkártya Maestro Mastercard Visa American Express
Általános szolgáltatások
Ingyenes parkoló Internet - wifi Zárt, kamerával őrzött parkoló

Idegenforgalmi adó: 350 Ft / fő / éj
Kedvezmények:
  • 0 - 6 év: 100%


<< Vissza

Legújabb akciók

Főépület strand

Nyári vakáció

Hotel Silver****superior
Igény esetén állatsimogatás és sétakocsikázás a Silver Majorban
45 800 HUF / 4 éj / fő

Belső udvar

Nyári akció

Joó fogadó-wellness panzió
A saját wellness korlátlan használatával
58 000 HUF / 7 éj / fő

Colosseum Hotel

Nyári senior csomag

Colosseum Hotel
A Colosseum Hotelben már 55 éves kortól kedvezményesen üdülhet!
13 900 HUF / 1 éj / fő

Colosseum Hotel

Nyári vakáció

Colosseum Hotel
Nyáron is várja a Colosseum Hotel és a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, 25 medencével és 15 szaunával.
15 900 HUF / 1 éj / fő

Kilátás

Pünkösdi ajánlat

Hotel***+ Panoráma
Múzeumi belépő a keszthelyi játék múzeumba vagy panoptikumba
28 800 HUF / 2 éj / fő

Keresés